Ki is vagyok én? Avagy kamaszkorom története...

Ki is vagyok én? Avagy kamaszkorom története...

Ha kell, hegyeket mozgatok meg

2019. február 25. - Nymphadora05

Hihetetlen mit művel az emberrel, ha talál egy jó számot ♥

 

Annak ellenére hogy mostanában megint elfogott az az érzés hogy az egész világ ellenem van, nincs kiút és minden ami az ilyen kamaszos hattyú halálához hozzátartozik, ma este úgy érzem, valahogy mindent el tudok érni. Az utóbbi időben mondjuk úgy nyakamba szakadt a minden-IS. Ezerrel készülök a német előrehozott érettségimre, ami nem nagy cucc, inkább az év elei szintemelőtől tartok. Hétvégente tanítok és meg kell jegyeznem, elég jól megy. Annyi mostanában a pozitív visszacsatolás hogy madarat lehetne velem fogatni az örömtől. Készülnöm kellene az angol emeltre is, ha be akarok kerülni az egyetemre, de ezt még olyan távolinak érzem. Anyu nem tudom meddig fog még tudni vezetni, így azon is el kell kezdenem gondolkozni, mikor és hogy akarom letenni a jogsit. A suliban is halmozom az élvezeteket, de csak azért sem lejjebb adni a 4,9-es átlagból! 

Igazából most az egyszer nem panaszkodni akartam, hanem egy kis életet önteni belétek, kedves Olvasóim! (Ha lesztek egyszer.)  Csak azt szeretném, tudjátok, bármit elérhettek és mindenre képesek vagytok ha igazán akarjátok.  Jöhet bármilyen akadály, betegség, gond SEMMI nincs ami erősebb az akaratnál és MINDEN okozhat örömet, ha megfelelően szemléljük a világot.

 

Az abszolút motivál zeném mára. Mulassatok!

2018.08.06

Egy kis CIDP

 

Az utóbbi napokban inkább anyukám körül járnak a gondolataim. Intézzük a rokkantosítását, de ez messze nem olyan egyszerű mint ahogy az elsőre tűnt. 

Soha nem gondoltam volna hogy majd pont édesanyámnak nem segítenek. Élete jó részét a kórházban töltötte, mint nővér, kedves, okos, segítőkész és most hogy régi kollégáihoz megy vissza mintha soha nem is ismerték volna egymást. A diagnosztikát félig-meddig megírták neki, csak épp azt felejtették el, hogy már sarokra sem tud állni, hogy én segítek neki felvenni a cipőjét ha sietni kell vagy hogy ha nincs kapaszkodó nem tud megállni. Még majdnem úgy tűntek fel, mintha betegebbnek akarna tűnni. Aki akár egy kicsit is ismeri őt, tudja hogy anyukámra inkább az ellenkezője igaz. Nem baj, van más orvos is a világon, nem dőlt össze a világ.

A következő lépés a magánrendelés. Ilyenkor nyáron amúgy is képtelenség mint a kórházba mint a magánrendelésre bejutni így némi várakozás után anyukám elment hogy megvizsgálják ott is hátha írnak neki egy a valóságot tükröző zárójelentést. Az árát illetően ha rendes zárót kap, a vizsgálat árát az első havi rokkantsági pénzzel visszakaphattuk volna, mondjuk szerintem elég hihetetlen hogy kaphat akár annyit mint táppénzt kap nővérként. De ez sem sikerült, a rendelésen valami gond volt a technikával így a vizsgálat ismét napolták. Talán annyi értelme volt, hogy a doktornő már látott CIDP-s beteget, és azt tanácsolta menjünk el Pécsre, ott vannak jó gépek a diagnosztikához. De mint mindig, először ki kell deríteni mennyi a pletyka ebből. Ha ott is azt mondják hogy feleslegesen utaztunk át 5 órát, toporzékolni kezdek. De legalább megnézhetem majd az egyetemet ott....

Az sem segít, hogy eközben az emberek sem megértőek vele. Egyre jobban idegesítenek azok akik lealkoholistázzák, mert nincs egyensúlyérzéke és hasonlóak. Anyukám alapvetően elmegy egyedül bevásárolni vagy bármit csinálni. Lassan, kissé bizonytalanul jár, de a peroneus emelőjével biztonságosan vezet és hál isten elég sok a mozgássérült parkoló. Amúgy azok igazi életmentők. Lehet hogy bolondok vagyunk, de mindig annyit nevetünk hogy néha szó szerint az ajtóba parkolhatunk. Imádom anyukám, hogy mindenben megtalálja a pozitivitást. Az ő helyében réges rég feladtam volna.

Öröm az ürömben hogy a sok kórházba járás miatt mostanában néhányszor egyedül voltam napközben. Furcsán hangzik hogy örülök ennek, de már 1 éve hogy anyukám táppénzen van. Néha jól esik azt és akkor és úgy csinálni ahogy akarom.

Eközben velem minden rendben, tanulok, készülök az iskolára és hamarosan én is eljutok orvoshoz. 

Tudom, mindig szomorú zenéket teszek ide, de mindig csak akkor írok ha rosszul érzem magam.

2018.07.09

Ez most ilyen #sad bejegyzés lesz.

 

Ma hajnalban valahogy nem éreztem túl jól magam és gondolkozni kezdtem: Ez a 3. komolyabb kapcsolatom mindössze, de valahogy mégis ugyanazokat a hibákat követem el. Egy emberre teszem fel az egész életem. Most Bencére építek mindent...Boldog vagyok, mert ő van nekem, de csakis ezért. Soha senkit nem szerettem még ilyen komolyan, mint őt, és soha nem szerettek még úgy viszont, mint ahogy ő teszi. Ha őt is olyan hirtelen vesztem el mint ahogy ez eddig történ...nem akarok belegondolni. Remekül működünk együtt, nem csak a szerelmem, kicsit olyan mintha a legjobb barátom a bátyám és az apukám is lenne. Fel kell készítenem magam, mi történne ha ez megváltozna. Tudom, ez így eléggé #overdramatic, de ezek az érzéseim.

Sajnos túl naiv vagyok és a gyermeki szerelmekbe is túlságosan beleélem magam. Egy nyári szerelmet egy teljes évembe került elfelejteni és még a mai napig tudtam teljesen lezárni. Mondanom sem kell, nem szeretném kipróbálni mennyi időbe telne túltenni magam Bencén, ha egyáltalán sikerülne.

Egyenlőre nem tudom hogyan tudnám ezt megvalósítani. Szeretem, teljes szívemből és vele akarok lenni. Ugyanakkor meg kell tanulnom értékelni és szeretni az életem nélküle is. Észrevettem hogy elhanyagolom a barátaimat és magamat is miatta. Belekényelmesedtem a szerelembe, már ha létezik ilyen egyáltalán. Szerintem mindenki tudja mire gondolok, ez az az időszak amikor az ember lánya nem borotválja már le a lábát minden héten és ha választani kell a cicanaci meg bármi más között...hát igen. 

A kapcsolatunk elején motivált, hogy van, akiért szebb lehetek és akiért megéri minden nap strapálni magam. Aztán ahogy hallgattam, mennyire szeret úgy ahogy voltam, vagyok és úgy is ahogy leszek, valahogy úgy éreztem talán rendben van ez így, talán most is szép vagyok. Egy időben egészen jól éreztem magam a bőrömben. Teljes magabiztossággal vettem fel csinos fehérneműt és vettem is le azt ha arról volt szó. Mostanában viszont kezdem újból a régi énem látni a tükörben. Próbálok mindig magabiztos lenni, tudom hogy mennyit számít a kisugárzás. #stillworkingonit

Keresem azokat a dolgokat  Bencén kívül ami értelmet adhat az életemnek, hogy most teljesebben tudjam élni és hogy ha egyszer szükség lesz rá, lábra tudjak állni. Úgy döntöttem megpróbálom újra összekovácsolni a baráti kört amit kb 3 éve én rántottam össze és amíg dolgoztam rajta elég jól meg voltunk. Angolt tanulok, megpróbálok a nyáron annyit fejlődni, amennyit csak tudok. Holnap hétfő, visszatérek a diétámhoz és az edzéstervemhez és kitalálok valamit hogy a koleszban is tudjam tartani majd mindkettőt. Annyi időt töltök anyukámmal amennyit csak tudok, nem tudom meddig lesz még képes járni és minden percet meg akarok ragadni hogy széppé tegyem neki ezeket az emlékeket.  Ki tudja? Még sikerülhet is mindez. Addig is kívánjatok szerencsét

Szeretnék ebből a zene dologból rendszert csinálni. Sokkal jobban átadja az érzéseimet, mint a szavak. Hallgassátok!

2018.07.12.

Gondolkoztatok már azon miért is történnek úgy a dolgok ahogy történnek? Sokan mondják hogy mindennek oka van. Én nem hiszek ebben...saját magunk alakítjuk a világunkat és még ha nem is mi mondjuk meg mi történik, a saját döntéseinket mindig mi és csakis is mi kell hogy meghozzuk. Vajon van isten, sors, pokol vagy akár egy játékvezető a semmin túl? Mi lesz ha meghalunk? Remélem a holtak látnak minket és ha igen, remélem megbocsájtják a hibáinkat. 

Nem is tudom mit gondoljak a világról. Nem is tudom mit gondoljak magamról.

süti beállítások módosítása